Űrlapok

Az alábbiakban közölt űrlapok a törvényekben is alkalmazott terminológiát felhasználva készültek el: a névhasználat és az anyakönyvi ügyek területén, illetve a gyülekezés és a kulturális rendezvények szervezése során történő bejelentéseknél, emellett pedig néhány vállalkozással kapcsolatos űrlap is felkerült az űrlapok jegyzékébe.

A vállalkozások kapcsán a belügyminisztérium oldalán közölt űrlapokat dolgoztunk fel. Az anyakönyvekkel kapcsolatos űrlapok szintén a belügyminisztérium honlapjáról származnak. A névhasználattal kapcsolatos űrlapoknak nincs olyan változata, amelyet központilag adtak volna ki, ezért olyan űrlapok kerültek fel, amelyek megfelelnek az egyes felmerülő névváltoztatási helyzeteknek. A gyülekezés, illetve kutlurális rendezvények bejelentésére szintén nem létezik központosított változat, ezért létező űrlapok segítségével alkottunk használhatü kétnyelvű űrlapot. 

A kétnyelvű űrlapok esetében több szerkesztési kérdést is meg kellett oldani. Az űrlapok arra szolgálnak, hogy annak kitöltője a megfelelő adatokat strukturált formában megadja az adott hivatal számára. A kétnyelvű űrlapok hiába tartalmazzák a kérdéseket, kategóriákat két nyelven, azokra elég egy nyelven válaszolni, ezért csak annyi helyet hagytunk a válaszoknak, amennyi az eredeti verzióban is szerepelt. A hivatal számára annyi könnyebséget jelenthet továbbá a kétnyelvű űrlap, hogy az adott kérdésekhez adott válaszokat, adatokat kell esetlegesen lefordítani az ügyintézés során.

A magyar nyelvű szöveget más színnel jelöltük, hogy az élesen elváljon az eredeti szövegtől, ám ezek letölthető verziójában további szerkesztéseket könnyedén lehet végezni.